Csillagászati jelenségek naptára

csillaghullásEgészen fiatal korom óta érdekelt a csillagászat, a csillagászati jelenségek. Tűzgömbök, meteor rajok, Irídium felvillanás, napfogyatkozás, holdfogyatkozás, Hold fázisok… Király Amanda a Csillagászat-kedvelők Facebook csoportból egy igazán hasznos naptárat hozott létre és tart karban a legfontosabb csillagászati vagy azzal kapcsolatos eseményekkel. Ha érdekel, nézd meg, megéri! Plusz egy kis háttér történet, hogy ez miért is került ki ide a blogomra…

Szerencsésnek mondhatom magam, ugyanis a közvetlen baráti társaságomban többen is foglalkoztak (és máig foglalkoznak) amatőr csillagászkodással, így olyan dolgokat volt lehetőségem szinte napi szinten látni, amit átlag embernek szabad szemmel esélye sincs. Sosem felejtem el azokat a rovarokkal teli nyári estéket vagy épp csontig hatoló téli fagyos éjszakákat, amiket eltöltöttem ezekkel a remek emberekkel a Bükk kellős közepén, mindentől távol, ott, ahol a Tejút olyan részletességgel mutatja meg magát, mint ahogyan a városok közelében a fényszennyezés miatt soha nem fogja már, vagy olyan objektumok figyelhetők meg amik szabad szemmel, de még egy egyszerű távcsővel sem.

Szóval, ebben a remek  naptárban minden lényeges információ megtalálható, ami a csillagászati eseményekkel kapcsolatos. A naptár jobb alsó sarkában akár a saját naptáradhoz is hozzá adhatod, hogy biztosan ne maradj le semmiről.  Ezt követően akár a telefonoddal is szinkronizálhatod…

Ezek is érdekelhetnek:

Snake 97 – mindenki kedvenc kígyós játéka

Snake '97 - A klasszikus kígyós játék Ki ne emlékezne a jó öreg Snake nevű, ős (akkoriban jobb világot látott) Nokiákban fellelhető kígyós játékra?! Ha jól emlékszem a 3210-ben debütált...

Öreg cowboy

Az öreg cowboy - Vicc Az öreg cowboy egy napon belovagolt a városba. A helyi seriff a kocsma előtt a székében ülve nézte, ahogy az öreg leszállt a lóról és...

Tanösvények Magyarországon

A sorozat folytatódik, hatalmas köszönet ezért a remek térképért mind a készítőknek mind lelkes olvasómnak, aki felhívta rá a figyelmem! Szóval az alábbi térképen Magyarország valamennyi tanösvénye került összegyűjtésre (melyek...

Május 1 – A munka ünnepe

Május 1 - A munka ünnepe Olvasd tovább, oszd meg, kommentelj...

Youtube 1000 feliatkozó

Noha nem a videózás az elsődleges profilom és nem is vagyok egy videó guru, 2020. Április 07-én mégis sikerült átlépnie a YouTube csatornámnak az 1000 feliratkozót amit ezúton szeretnék megköszönni!...

BÚÉK 2021

Ha a továbbra kattintasz akkor pedig megláthatod, hogy milyen egy részeg mókus. 🙂 Olvasd tovább, oszd meg, kommentelj...

Időzónák

Így horkol egy Afrikai fehérhasú törpesün

https://youtu.be/NSd3p3mlmhU Ő a sünink, Indygo. A bejegyzés további részében újabb videót találsz. 😉 Olvasd tovább, oszd meg, kommentelj...

Magyarország területén található kastélyok

Magyarország területén található kastélyok Magyarország kilátói már megtalálhatók a blogomon, ma a kis hazánk területén épült kastélyok kerülnek közszemlére. Jómagam sem gondoltam volna, hogy ezen a 93030km2-en több, mint 400...

Kvittek vagyunk

Kvittek vagyunk - Vicc Két régi cimbora beszélget. Egyikük megkérdi a másiktól: - Te, ha én elmennék hozzátok, és teherbe ejteném a feleséged, miközben te horgászol, akkor utána ellenségek lennénk?...

Locus Map – Magyar használati útmutató

Ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó. Újévi beharangozómban már említettem, hogy idénre több terjedelmesebb új projekt is van kilátásban, meg is érkezett az első fecske a nagy sikerű Locus...

Kiszivárogtak a 2020-as érettségi kérdések! – Vicc

MATEMATIKA1.) Melinda 2 csomag 30 db-os wc papírt vásárolt. Férje, Tibor, 5 csomag 10 db-osat. A mama, Erzsi néni 6 csomag 3 rétegű, 16 tekercses Zewa-t vett mellé. Egy tekercs...

Magyarország kilátói egy térképen

Magyarország kilátói Ha szeretsz mindenféle magaslatra felmászni, akkor itt egy remek, Madár Béla által összeállított gyűjtemény a magyarországi kilátókról, mely több, mint 460 pontot tartalmaz. Köszönet érte! Olvasd tovább, oszd...

Csapatmunka – Vicc

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer 4 ember:Név szerint: Mindenki, Valaki, Bárki és Senki. Egy szép napon szóltak Mindenkinek, hogy akad egy fontos munka, amit sürgősen meg kell csinálni....

Huawei Egészség (Health) szinkronizálása Stravával

Aki rendszeresen jár túrázni az jó eséllyel hallott már a Straváról (a sportolók Facebookja), melynek lényege, hogy a napi sportolásod oszthatod meg az azonos érdeklődésű sporttársakkal (vagy épp bárkivel). Nemrégiben...

A jó férj jutalma

A jó férj jutalma - Vicc Egy férfi iszonyú fejfájással, másnaposan ébred. Próbál erőt venni magán, hogy felkeljen az ágyból. Az ágya mellett talál két szem aszpirint egy pohár vízzel....

Aranyhal – Vicc

Aranyhal - Vicc Móricka lyukat ás a hátsó kertben. A kíváncsi szomszéd néni átszól a kerítésen: - Minek ásod azt a lyukat, Móricka? - Megdöglött az aranyhalam, azt temetem el....

Nemzetközi medve nap

Nemzetközi medvenap (Május 10) Eme remek nap alkalmából megosztanék néhány általam készített fotót macikról, melyek a Nyíregyházi Állatparkban és a Veresegyházi Medveotthonban készültek. Olvasd tovább, oszd meg, kommentelj...

Az Afrikai fehérhasú törpesün bemutatása

Előre leszögezném, ez az Afrikai fehérhasú törpesünöket bemutató sorozatom nem egy komoly szakkönyvet hivatott kiváltani, a témákat jóformán csak érintőlegesen vesézem ki, amolyan kedvcsinálónak szánom és a saját, 2015 óta...

Ma este sem lesz szex?

Ma este sem lesz szex - Vicc Én igazán soha nem értettem meg, miért különböznek annyira a férfi és női szexuális szükségletek. És soha nem értettem meg azokat a Vénusszal...

Vöröskői-alsó (időszakos) karsztforrás

Folytatódik a családi túrasorozatom, melyben a Vöröskői-alsó (időszakos) karsztforrást mutatom be. Felsőtárkányból könnyedén megközelíthető (részben) az erdei kisvasúttal (amikor szezonja van), gyalogosan vagy kerékpárral is. A kb 12km-es séta egyénileg...

Félreértés – Vicc

Félreértés - Vicc Négy férfi beszélget: - Én a feleségemet havonta egyszer teszem a magamévá. - mondja az első. - Én havonta kétszer. - kontráz a második. - Én hetente...

A szőke és a termosz

A szőke nő és a termosz Egy szőke bemegy a boltba és rámutat egy tárgyra. Kérdi az eladót mi az? - Termosz - feleli az eladó. - Mire jó? -...

Fotós humor

Fotós humor - viccek, képek, videók Múlt télen Ausztriában voltam síelni. A szálloda előtt megszólított egy vidékies akcentussal beszélő házaspár: - Lenne szíves csinálni rólunk egy fotót? -és odanyújtották a...

Kullancsok – Zállatorvos sorozat

2013-ban még a régi blogomon volt egy cikkem a kullancsokról, aztán ez sajnos félig-meddig az enyészeté lett és persze azóta változtak is dolgok. 8 év alatt sok újdonság derült ki...

12. Transzbükki átkelés – 8. Erőss Zsolt emléktúra

2022.01.22-én a Bükki Nemzeti Park (1 év COVID miatti kihagyást követően) ismét megrendezte a XII. Transzbükki átkelés elnevezésű 28km-es terepi tanulmányútját, ahol ragyogó napsütéses (de hideg) időben, profi túravezetőkkel és...

Két szobor

Két szobor - Vicc Két szobor áll a parkban. Egyszer csak leszáll hozzájuk a jó tündér és azt mondja nekik: - Itt áltok már 100 éve, fél órára mozoghattok egy...

Béla – vicc

Egy német autógyártó cég vezérigazgatója gyárlátogatásra érkezik Magyarországra. Az első kérdése:- Hát a Béla hol van?Csodálkozva szaladnak rögtön a gyártósorra Béláért.Így szól az igazgató Bélához:- Guten Tag! Béla, jó látni...

Pistike és a tanárnő

Pistike és a tanárnő - Vicc Pistike nagyon nézi a tanárnőt az iskolában. A tanárnőnek egy idő után feltűnik a dolog, majd megkérdezi: - Pistike, miért bámulsz engem ennyire? -...

A teknős és a nyúl (élőszereplős verseny)

A teknős és a nyúl (élőszereplős verseny) Ki ne ismerné La Fontaine - A teknős és a nyúl c. tanulságos meséjét, amikor is a hencegő nyúl elnyeri méltó jutalmát?! Nos,...